2013. augusztus 28., szerda

Szolnokon szülők nélkül

Mi pénteken már dolgoztunk Gergővel, viszont Lili még "szabin" volt, így lent maradt Szolnokon még Mamával, Dédivel és Matykóval hétfőig.

Nagyon jól érezte Magát :)
Többek között ismerősöket látogatott, akik teknőst, nyuszit, papagájt és kutyákat tartanak :)






 Azóta is mondja, hogy "tekkőst simogattam" és "nuszit etettem pejeccel", mert hogy a saját fogyasztásra kapott perecekből a nyusziknak is adott :)

2013. augusztus 24., szombat

elveszett a folytatás

Jaj, tegnap befejeztem a blogot, jó hosszan írtam, de nem engedte közzétenni a gép, mentettem, de ezek szerint azt sem engedte, így mára elveszett..
Így most csak feltöltögetem a csodaszép fotókat, hogy legalább abban gyönyörködhessetek :)

Délutáni séta Szolnokon :)

Fagyizás előtt :)

Művésznő

Repülééés



:)

szolnoki nyaralás

Tahiból vasárnap nem hazamentünk, hanem Szolnokra...aludtunk egyet, majd Kisújszállásra indultunk Mama Keresztszüleihez :)
Lilit imádják, már többször voltunk Náluk, és Lili is volt már külön Mamáékkal múltkor:)

A nagy ebéd után kimentünk a kisújszállási strandra, ami nagyon szép volt, Lili hihetetlenül élvezte a gyerekmedencét, barátkozott, barátnőzött, és szinte folyton a vízben volt :)
Amikor épp nem, akkor homokoztunk, úgy hogy Gergővel az én lábfejemet borították be homokkal, majd Lili kimentette mindig a homok alól a "hálás" lábujjaimat :)



Ott is aludtunk. Mivel Szolnokon maradt Lili kiságya, így Mama és Dédi között aludt a nagy ágyban :) Nagy élmény volt ez Neki szerintem :)
Másnap sétáltunk egyet a városban és akkora gombóc isteni fagyit ettünk, amekkorát még nem is láttam életemben :) Mondtam is, hogy ide járunk majd le fagyizni :)))))))

Ebéd után visszamentünk Szolnokra:)
Szerdán Lili Dédivel sokat játszóterezett és még Gyurit, a papagájt is meglátogatták :)

Dédivel és Mamával shoppingolás közben: "Nino-Nino"
Csütörtökön volt Matyi 23. Születésnapja, amire nagyon készültünk, Lili már reggel mondogatta, hogy "Boldog-Boldog" :D, mert amikor a táborban voltunk és Hanna Halász Judit-ot hallgatott


"Boldog-Boldog" énekelte Lili :)



2013. augusztus 19., hétfő

Tahiban

A hétvégét Tahiban töltöttük Gergő nagynénjééknél :)
Ha jól számolom 15-en voltunk..szép nagy csapat :)

Nagyon jól éreztük magunkat, istenieket ettünk-ittunk, játszottunk, beszélgettünk :)

Déd-Papa nyakában :)


Hajak :)

Lili kissé nyúzva volt, mert néha megfigyeltem a helyzetet és volt olyan, hogy egyszerre 5-en mondták Neki, hogy hova menjen, mire vigyázzon, mit egyen vagy mit igyon..kissé sok info volt szerintem Neki néha egyszerre, de stramm a csaj.. jól bírta.
Csak amikor nagyon elfáradt, este borult ki párszor, de akkor sem sírt, hanem kétségbeesetten mondogatta, hogy: "Nem iszom" (persze senki sem mondta, hogy innia kell), majd "Nem alszom", majd "Nem szeretem", "Nem Ó" (nem jó) és néha beakadt a lemez és ezeket mondogatta percekig :) és ilyenkor senki sem érhetett hozzá, még én sem, és a Mama sem, pedig az már nagy szó.
Majd rácuppant a cumisüvegére (pedig a "nem iszom" is a felsorolásban volt) és önként dalolva ment aludni :D

Marcival és a Lányokkal is nagyon jól elvoltak :)
Érdekesség, hogy Eszter és Julcsi ikrek (17 évesek) és Lili minden alkalommal eltalálta, hogy mikor kit szólít meg (hozzáteszem, kezdetben nekem ezzel problémám szokott lenni) :).

Másik "érdekesség", hogy Lili simán kimondja az L-betűt, amikor azt mondja: "Letti", de a saját nevénél marad a: "Didi" :)

Tahiból nem haza mentünk, hanem átjöttünk Szolnokra, ahol hamarosan Matykó születésnapját fogjuk ünnepelni :)



Hanna és Melinda

Pénteken meglátogattuk Hannát és Melindát.
Az egy hetes közös kiskunmajsai táborozás után Lili 2 Kislányt is le-Hannázott, pedig pontosan tudta, hogy ők nem Hannák :D
Ennyit jelent a folyamatos együttlét :)

Persze Melindát is imádta ott is most is :)
Melinda hiper-szuper ebéddel várt minket :) de Lilinek nem tetszett sajnos semmi, kivéve a tejfől, így kb egy kis-pohárnyi adagot benyomott ebéd gyanánt.. nem hiába.. apja lánya :D

Sajnos volt némi affér, mert Lili többször meg-tépte Hanna haját (ezt korábban már Lillánál is produkálta), és egyéb furcsa módon próbálta kimutatni szeretetét.. ezek néha roppant kellemetlenek voltak, így szegény Hannus azért a kelleténél többször pityeredett el :s Szerencsére Melinda nagyon jól "viselte" és át is beszéltük, hogy Ő sem lát semmi agressziót ezek mögött, egyszerűen huncutságot, illetve tehetetlenségérzetet Lili szempontjából, mert Hanna "csak ül" és nem lehet Vele még úgy játszani, ahogy nagyobb gyerekekkel....pl többször fel akarta emelni és húzta a kezénél fogva :)



Borsó kutyus meg extrán terror alatt volt, mert Lilivel immáron ketten "uralkodtak" felette :) Ugyanakkor gyereknapja volt, mert Lili folyton leszórta a Pufi-kat a földre, ahonnan aztán Borsó kedvére lakmározhatott :)))

Nagyon jó volt a találka amúgy :) Nagyon elfáradtam viszont, mert hol azt figyeltem, hogy Lili épp hogyan nyúl Hannához, hol azt hogy hol a kutya és persze, hol azt hogy mit ér el, és hát ugye Melindával is beszélgettem közben :) Multi-fókuszú vagyok, na de ennyire?



2013. augusztus 18., vasárnap

Gárdonyban volt!

Lili hétfőn életében először vonatozott.
Kikísértem Őket a Déli pályaudvarra, ahonnan Lilivel együtt indult a vonat, Gárdonyba utazott Nagyival és Papával, nyaralni :)
Már felszállva a vonatra, sikongatott az örömtől, és Papa elmondásából kiderült, hogy ez az út végéig megmaradt :)

Lili imádja Jutkát és Öcsit :))
Azt hallottam, hogy sokszor elmondta: "Szeretem Öcsit!"


..amikor tudja, hogy fényképezik, akkor így szokott mosolyogni :D

Video: "hernyócska-hernyócska-hernyócska"



Csütörtökön jöttek haza, és este játék közben Lili azt mondta: "Endre bácsi adott nekem szőlőt"..de így ahogy mondom :) utánakérdeztem, és tényleg adott :)))))))


2013. augusztus 10., szombat

Emma, Eter és Babaa

Kedden tehát Diósdra mentünk, hazafelé teljesen útba esik és már nagyon hiányoztak nekünk :)

Lili és Eszter ugye már kezdetektől nagy barátnők voltak :)
Szerintem ez a fotó magáért beszél:)
Itt épp napszemüveget cseréltek :)
Hú, ha ezek a csajok egyszer tinédzserek lesznek.. sörétes puska a minimum.. :)

Ebéd után közös süti készítés történt. Nagyon édesek voltak a lányok eközben is.. énekeltek, mondókáztak :)


Olyan finom mentás sütit készítettek, hogy csak na! Meg is ettek jó sokat belőle :) És mi is :)
 Folytatódott hát a móka:
Itt Emmát dögönyözik :)

Azt mondtuk Lilinek, hogy "Ő" a pók a Bogyó és Babócából :) Így nem kicsit rá volt kattanva :D
Eszternek már nagyon aludnia kellett, és mi is nagyon álmosak voltunk a finom ebéd után, így gondoltuk Lili is aludjon egyet. Amikor még kb fél éves volt, akkor sikerült egyszer ebben elaltatni, így gondoltuk, hátha most is ;)

Barbara még mondókázott is, aminek az volt az eredmény, hogy nekem folyton lecsúszott már a kezem a hintáról, mert én már többször elaludtam, de Lili meg még nagyon pörgött.. No de a kitartó hintáztatás eredménye itt látszik :)

Nagyon jól éreztük magunkat, és olyan jó, hogy a csajok is így imádják egymást :)