Pénteken meglátogattuk Hannát és Melindát.
Az egy hetes közös kiskunmajsai táborozás után Lili 2 Kislányt is le-Hannázott, pedig pontosan tudta, hogy ők nem Hannák :D
Ennyit jelent a folyamatos együttlét :)
Persze Melindát is imádta ott is most is :)
Melinda hiper-szuper ebéddel várt minket :) de Lilinek nem tetszett sajnos semmi, kivéve a tejfől, így kb egy kis-pohárnyi adagot benyomott ebéd gyanánt.. nem hiába.. apja lánya :D
Sajnos volt némi affér, mert Lili többször meg-tépte Hanna haját (ezt korábban már Lillánál is produkálta), és egyéb furcsa módon próbálta kimutatni szeretetét.. ezek néha roppant kellemetlenek voltak, így szegény Hannus azért a kelleténél többször pityeredett el :s Szerencsére Melinda nagyon jól "viselte" és át is beszéltük, hogy Ő sem lát semmi agressziót ezek mögött, egyszerűen huncutságot, illetve tehetetlenségérzetet Lili szempontjából, mert Hanna "csak ül" és nem lehet Vele még úgy játszani, ahogy nagyobb gyerekekkel....pl többször fel akarta emelni és húzta a kezénél fogva :)
Borsó kutyus meg extrán terror alatt volt, mert Lilivel immáron ketten "uralkodtak" felette :) Ugyanakkor gyereknapja volt, mert Lili folyton leszórta a Pufi-kat a földre, ahonnan aztán Borsó kedvére lakmározhatott :)))
Nagyon jó volt a találka amúgy :) Nagyon elfáradtam viszont, mert hol azt figyeltem, hogy Lili épp hogyan nyúl Hannához, hol azt hogy hol a kutya és persze, hol azt hogy mit ér el, és hát ugye Melindával is beszélgettem közben :) Multi-fókuszú vagyok, na de ennyire?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése