2012. október 31., szerda

Fanni és a Tánc óra

Ma eljött hozzánk Fanni, hogy ismét megdögönyözze a kisManót :))



Most pedig már legalább 10 perce ez megy:
VIDEO!!


Eri és Félix

Eri és Félix tegnap ismét meglátogatott bennünket..
Az utolsó találkozás a két másodunokatesó között kissé stresszesre :D sikerült, így nagyon vártam, hogy hogyan alakul a mostani :)
Már jól kezdődött, mert amikor megérkeztek és Lili meglátta Félixet, akkor rámutatott és izgatott kiálltotta, hogy: "BIGYÓ!"..
Sosem használta még ezt a szót és nem is tudom mire gondolt.. vagy egyszerűen csak új becenevet kapott Félix.. Bigyó! :)
Lili teljesen lelkes volt, kezdetben folyton Félixet akarta becserkészni, követte és mindig fogdosni, ölelni akarta, ami Félixnek valljuk be, annyira nem tetszett, de kicsit később, amikor már Lili sem nyomult annyira, akkor elkezdtek játszani, jól széjjelkapni a lakást :)



Ezek után mindketten nagyon megszomjaztak:


és persze Bigyó Úr segített is Lilit itatni:


Utána következett a másik szoba szétszedése :D

Lili felengedte Félixet a játszó-ágyára is, de onnan gyorsan a hintában kötött ki:



Végül Félix megmutatta a Kisasszonynak, hogy hogyan érdemes kidobálni a body-kat a fiókból, amit Lili gyorsan meg is tanult :D.
Utána Lili lefeküdt kicsit és Bigyó Úr, mivel annyira megkedvelte új becenév adóját, mindenképp be akart menni hozzá, hogy tovább játsszanak, mire aztán a Kisasszony is megébredt, így még egy búcsú-pápá-t tudott inteni a hazainduló kispajtásnak :)

2012. október 29., hétfő

Lili és hegedű :)

Ma Gózon Évi barátnőnk látogatta meg Lilit. Ő most látta a Kisasszonyt élőben először és mondhatom oda és vissza volt, de Lili is..
Lili általában mindenkit kedvel, de Évivel valahogy egyből egymásra találtak, olyan kis huncut mosolyok voltak, kacagások..és annyi, hogy csak kapkodtam a fejem, mert mostanában inkább komoly mint vigyori :))
Lehet, hogy Évi nagy türkisz gyűrűje és szép fülbevalója, vagy a hegedűje is közrejátszott a kimagasló szimpátiához :))

Igen, Évi hegedült Lilinek. Amúgy Ő egy "Varázskert" nevű gyerekközpontban tart Ringató szerű foglalkozásokat, szóval tényleg nagyon Baba-barát :)

Visszatérve a hegedülésre.. Lili imádta.. Állt előtte és nézte, nézha táncizott is, és teljesen oda volt érte:


Ő is pengethette a húrokat és nagy volt az öröm, hogy egyből valóban hangot is adott:))


És ami nagyon aranyos volt, hogy mondtam Évinek, hogy "Na, mindjárt kihozom Lili furulyáját és akkor Ő meg azt fújja Neked", és erre Lili odahajolt a hegedűhöz és elkezdte azt fújni :))) :D:D

Buli Nálunk :)

Tegnap bulit rendeztünk nagy lakomával..Nálunk :) Október közepétől november végéig nagyon sok ünnep van a családban, így ilyenkor sokat bulizunk :)
Most épp a névnapomat, Gergő szülinapját és Nagyapa névnapját ünnepeltük egyben, és majd november végefelé lesz egy másik buli, amikor is a szülinapomat, Nagyi névnapját és Lili első szülinapját ünnepeljük :)

Nagyi tartotta volna a bulit, de aztán rábeszéltem, hogy legyen inkább itt, mert ez a lakás már Bababiztos.. az övék meg háááát.. nem is tusom.. Lili biztos szívesen eljátszogatott volna Nagyapa értékes faszobraival :D:D:D
De Nagyi szállította az ételt és mi biztosítottuk a terepet meg az italokat.. Konkrétan széjjel kellett kapni a fél lakást, hogy elférjünk.. de hát ez van.. Nem épp buli lakás.. de nekünk egyenlőre jó :)

Jutka, Ildi, Öcsi jött, meg persze a Nagyi és Nagyapa..
Úgy számoltam, hogy na.. végre nem csak 1 óra huszat alszik Lili, hanem hagyom aludni 2 órát, erre Ő úgy döntött, hogy 40 perc már elég volt (nem tudom az idejét, hogy mikor aludt délben csak ennyit).. No de minden rendben volt így is, csak nem volt annyira Hancúr Manci mint szokott :))


ilyet kaptam :)


 Táncbemutató Videó!!! :)

2012. október 23., kedd

Keresztlányok

Tegnap Lilivel ellátogattam a Keresztlányomékhoz :)
A lányok eddig nem sok jelét mutatták annak, hogy nagyon kedvelnék Lilit, de most úgy tűnik minden megváltozott! :)
Babáztak Vele, mentek ide-oda, vigyáztak, hogy ne vegyen kicsi dolgokat a szájába, hagyták magukat nyúzni :)
Nagyon örülök neki, hogy jóban vannak :)

Épp Zsófi babájának szemét nyomogatja... reméljük ezt nem próbálja ki majd élő Babán is.. ;)


A lányok ragaszkodtak hozzá, hogy levigyük Lilit a játszótérre, ahol hol Fruzsi lökhette a hintát, hol Zsófi :)



Ahhoz is Ők ragaszkodtak, hogy beültessük az Elefántba :) Onnan mondjuk gyorsan ki kellett venni, mert majdnem elaludt és úgy terveztem, hogy hazafelé aludjon a kocsiban.


Amikor indultunk vissza a játszótérről a lakásba, akkor addig könyörögtek, míg beleegyeztem, hogy a lépcsőig Fruzsi vigye a kezében Lilit, onnan felfelé meg Zsófi :)
Zsófi még meg is puszilta közben és mondta, hogy "Olyan cuki!" :)

Lili annyira elfáradt megint, hogy nem is volt szívem felkelteni amikor hazaértünk, így még vagy jó 15 percet ráhúzott :))

Normafa

Szombaton kicsit családoztunk, Gergő előszülinapját tartottuk 3-an a Normafánál :)

Először a híres Szamos cukrászdában voltunk, ahol jól belaktunk, Lili meg lóbálta a lábát az etetőszékben normál Babakaját éve és a többi süteményezőt szórakoztatva :)
A pelenkacsere érdekesre sikerült ott, hisz nem volt pelenkázóhely, így Gergő jött velünk a lányWC-be és fogta Lilit, hogy én lógva átpelenkázhassam :D

Utána mentünk tovább a Normafára, ahol millióan voltak, hisz szuperül sütött a nap. Gergő nagyon akart sétálni, de ebből napsütötte hancúrozás lett a pokrócon :)





Amikor elment a nap, akkor ráadásként nagyon finom sajtos tejfölös lángost ettünk, miközben Lili elaludt Gergő hátán a hordozóban :)

Jó nap volt :))

Este Gergő családja is eljött és volt nagy köszöntés meg sajttorta ;))
Lili mint mindig, szórakoztatta a népet :)))

2012. október 16., kedd

Puszi

Juhééé, ma kaptam meg az első igazi Puszit Lilitől :)))
Tegnap este, amikor Gergő már hazajött, és annyira kimerült volt, hogy a konyhában lefeküdt a habtapikra, hogy Lili randalírozhasson körülötte... na akkor.. egyszer csak odament Lili és szájonpuszilta :D .. gondolom ezt látta sokat Tőlem ;)))
Utána, mivel ugye érezte az örömünket, és gyakoroltuk kicsit, akkor már arcra is ment apának, de nekem csak majdnem..
De ma adott :)) és mondta utána halkan, hogy "Papi".. úgy látszik Nála ez a Puszi.



2012. október 15., hétfő

Szótár és videó

Szótár:

szolnoki Nagymama: "Mama"
szolnoki Nagypapa: "Papa"
pesti Nagymama: "Nagyi"
pesti Nagypapa: "Nagyapa"

.. csak hogy ne írjam ki mindig a hosszabb verziót :D

Videó:

Többen jelezték, hogy Lili videóját nem tudják megnyitni a levelezőrendszerben. És mivel a jövőben is fogok videókat feltölteni...adok egy kis útmutatást azoknak, akik a blogot e-mailben kapják meg. Az e-mail alján van egy olyan rész, hogy "Blog készítője: Orsi, Blog Neve: KicsiKincs". Itt a "KicsiKincs"-re kell rákattintani és ez automatikusan átvisz a blogra, ahol elvileg gond nélkül meg lehet nyitni a videókat :)

Továbbra is teper a kisasszony... ;)

2012. október 14., vasárnap

Lépeget a CukiManó :))


Remélem mindannyian meg tudjátok nyitni a videót.. megéri :)))
Ha nem megy a levelezőrendszerből, akkor alul a "Bejegyzés helye: KicsiKincs"-re ha rákattintotok, akkor ott megnyílik (csak azért írom ilyen részletesen, mert volt már ilyen kérdés)..

Már régóta feláll magától a szoba kellős közepén, totál kapaszkodás nélkül, izomból kinyomja magát (nekem olyan Rubint Rékásan).. Múlt héten kezdett el, ebből a felállásból picit elmozdulni (kitenni egyik lábát lépést imitálva, majd vissza) és pénteken, amikor a másodunokatesókat látogattuk (és mellesleg túl voltunk egy olyan héten, amikor 1 nap kivételével folyton Nála nagyobb gyerekekkel volt.. és nagyon figyelt) akkor tett meg egy-egy lépést, de azóta ma (2 napra rá) már ott tartunk, hogy 13 lépést egyhuzamban lenyom, bármi segítség nélkül .. olyan nagylány :))))))) és szupercuki :))

Zita, Nimród és Milán

Pénteken elmentünk Csepelre, hogy meglátogassuk unokatesóm Családját :)
Anyukámmal mentünk, mert Ő még nem találkozott Zitával, a legfiatalabb másodunokatesóval.
Zita nagyon szép kislány, és csak 6 centivel kisebb Lilinél, ami azért érdekes, mert hát Ő 10 hetes, Lili meg 10 hónapos ;)) Nem is biztos, hogy jók lesznek neki Lili kinőtt ruhái :) :s Na, de majd meglátjuk :)

Zita elég hamar lefeküdt, így Lili a két nagyobb másodunokatesó társaságát élvezte a játszószobában. Az a szoba egy kánaán :) Nekünk is jó lenne egy külön szoba, amiben csak játékok vannak..mert jelen felállás szerint az egész lakásunk egy nagy játszószoba :D:D

Le a kalappal Vanda (anyukájuk) előtt, mert 3 gyerekkel azért lássuk be, nem lehet egyszerű, de szerintem top-fitten nézett ki :)
Lili is ezt látta szerintem, mert különösen nagyon szimpatizált Vele :)



gyere-gyere..

Rubint Réka foglalkozás :D

 A két Úr azért annyira nem zárta szívébe szerintem, mert Lili néha elcsente a fehér hiper-szuper távirányítósVolkswagen-t :)


Aminek extrán örültem, hogy Lili végre úgy Isten igazából taperálhatott cicát.. olyat aki szokva van a kicsit sem lágy gyerek-kézhez :D De végül Lili is már "csak" simogatta :))



és persze tepert utána, macska pózban ;)

Máté, Florcsi és Nóri

Csütörtökön meglátogattuk Lilivel az 1-es számú vőlegényjelöltet, Mátét és családját :)
Florcsi, a sógornőjelölt (3 és fél éves), rögtön kezelésbe vette Lilit, ahogyan az 5 éves Noémi szokta.. Volt Lili-itatás és minden egyéb is :D
Máté meg persze extrán produkálta magát Lilinek, ahogyan szokta... hát érthető, hisz jó fényben akar feltűnni előtte ;)) :))

Még össze is öltöztek :)

Édesek :))

:))

Florcsi még azt is hagyta, hogy Lili a haját "simogassa", amit mostanában előszeretettel művel :)

2012. október 10., szerda

Szilvi Dúla

Tegnap meglátogattuk ezúttal mi Szilvi dúlát, aki ugye nagyon sokat tutujgatott engem is és a csöpp Lilit még "amikor Lili kicsi volt":D:D:D szoktam mondani ezt mostanában és vicces, de úgy érzem, hogy most már nem kicsi :))
Szóval elmentünk Szilvihez, ahol Lili 2 perc alatt szétkapta a lakást :D, szegény Szilvi (habár Ő hozzá van szokva a kicsikhez), de hát hogy az Ő lakásában pont?! :))
Nagyon jól éreztük magunkat, én nagyon finomat ettem, és Lili hagyott minket..közben épp kölesgolyót trancsírozott inkább a frissen porszívózott parkettán..de legalább tudtunk enni nyüszögésmentesen ;))

Szilvi ugye nagyon művelt mondókák és dalok terén, így Lili vigyora szinte szüntelen volt :)


Állatkert 3-an

Hétfőn Apa szabadnapot vett ki és elmentünk végre Állatkertbe..
Lili szülinapjára tartogattam, de aztán rájöttünk, hogy most valószínűleg jobb idő van, mint nov. 26.-án lesz, így hát előrehozott szülinapi élményt kapott :))

Kicsit elhúztuk előtte az időt, igy Lili kb 45 percet élvezett az állatkertből és aztán bevágta a szunyát a babakocsiban.. így:


De látott elefántot, akik nagyon édesek voltak, pelikánokat, kis emlősöket, tigrist, macikat :)

cukii :)

Az egyik favorit: zsiráfok, ahol volt is egy aranyos story.
Én ugye a várandósság óta azt vallom, hogy Lili kedvenc állata a zsiráf, merthogy én sosem vonzódtam hozzájuk különösebben, csak a várandósság alatt, ahol mindenféle zsiráfos dolgot összevásároltam..köztük egy zsiráfos kiscipőt/papucsot.
Nos, állatkertbe mi másba is mehetnénk, mint abban :))
A story az, hogy Gergő odatette Lilit a zsiráfketrec szélére, hogy onnan nézze Őket és ott kapaszkodjon. Mire Lili zsiráfos papucsa beesett a zsiráfketrecbe :D
Nagyon vicces volt..
Próbáltuk kiszedni, de nem sikerült... viccelődtem is, hogy majd azok néznek egyet, akik takarítják belülről a ketrecet, hogy jééé... egy zsiráfos fél pár cipellő.. de végül pont jött arra egy ott dolgozó, aki segített és így kimenekítettük a topánkát :D



Viszont, mint kiderült, Lili inkább az oroszlánokat favorizálja...ezt alátámasztja a napi szüntelen oroszlán-"üvöltés", amit Lili egyszer megtanult és azóta előszeretettel használja..mellesleg nagyon cuki olyankor ;)

Lili itt is épp oroszlánhangot hallat ::D

2012. október 5., péntek

Edina és Lilla

Tegnap meglátogattuk barátnőmet, Edinát és Lili barátnőjét, Lillát.
Nem tudom emlékeztek-e.. Lili és Lilla között 4 és fél hónap van, és az első találkozáskor Lili totál sokkolta Lillát a kis Teperke temperamentummal, majd kinyomta a szemét és húzta a haját..stb..

Lilla mostanra azért már sokkal erősebb lett, és Lili nem is nyaggatta annyit.. inkább Lilla játékaival játszott, meg nyomkodta volna a sok távirányítót és a telefont, meg amit ért.. és amit hagytunk neki..
Legalább Edináék tudják, hogy mit kell hamarosan elpakolniuk.. én is örültem amikor ezt Eszter és Félix megmutatta nekünk :D

Lilla és Lili testalkata ég és föld :)))
Lilla már most 70 cm, míg Lili 65 cm körül van..
és 6 kg míg Budai-Bán kisasszony 9 kg.

Mivel nem volt kocsink, így BKV-val szeltük át amúgy a fél várost a csatos hordozóval.. 
Le a kalappal az előtt, aki naponta buszozik még nem járó kisgyerekkel, mert a hátamon a hordozóban nem tudok úgy fellépni Vele, hogy a kis lába ne súrolja az buszajtót..így élére állva közlekedtem fel és le..
És a buszvezetők azon a vonalon úgy fékeznek, hogy ember legyen a talpán, aki 9 plusz kilóval a hátán simán állva tud maradni, meg gondolom az utak sem az igaziak..


..azért egy kis szemnyomkodás még csurrant-cseppent :D:D

2012. október 2., kedd

Ringató

Ma reggel Ringató-ban voltunk :)

Az énekes, mondókás, játékos foglalkozásokon az óvodát megelőző korosztály zenei neveléséhez kapnak mintát a szülők – a kodályi elvek alapján. Elsődlegesen az a cél, hogy a kismamák, édesapák, nagyszülők megtanuljanak egy olyan dalanyagot, amiben a felnőttek is, gyerekek is örömüket lelik. Szeretnénk, ha hinnének a kodályi gondolatban, rádöbbennének annak igazára, hogy az énekszó, a közös ölbeli játékok valóban a kicsinyek “lelki tápláléka”.

Nekem már akkor szimpatikus volt, amikor várandós voltam, de aztán valahogy elmaradt.
Ma mentünk először :)
Megmondom őszintén, hogy azért többet vártam, de azért hogy Babákkal és Mamákkal találkozzunk, tapsoljuk, táncizzunk és bohóckodjunk - megéri :)
Lili kifejezetten csöndes volt és minden mondókát, dalolást szó nélkül végigcsinált az ölemben, vagy éppen ott ahol kellett - míg sok más Baba bóklászott, ismerkedett.. Érdekes, mert amúgy meg milyen nagy Teperke a Kisasszony..
A vége felé mondjuk bemászott a kör közepébe, felállt és elkezdett tapsolni és táncisan rugózni, mire mindenki elolvadt :)
Kíváncsi vagyok, hogy legközelebb is ilyen hangtalan lesz, vagy már Teperkébb :)))))


(Egy dolgot megemlítenék: volt egy 8 hónapos cuki kisfiu, akire amikor ránéztem egyszer, láttam hogy patakokban folyik a könnye.. kérdeztem anyukát, hogy mi van Vele.. mondta, hogy megijedt és zokog.. MICSODAAAA??? A gyerek hangtalanul zokogott.. ilyet sem láttam még (utána megbizonyosodtam róla, hogy van hangja, de sírás közben nincs))...DURVAA!!) 

2012. október 1., hétfő

Cukiságok

Lili nagyon okosodik! :))
Most már nem csak a Békáját és Babáját hozza oda ha kérem, hanem már a búgócsigát és Micimackót is.
Ha azt mondom, "Kérem szépen" akkor odaadja :)))

Amúgy is mindent odaad most, mert azt várja, hogy megmutassam, hogy mit kell azzal a valamivel csinálni..

Türelemből még fejlődni kell, mert ha valami nem megy egyből, vagy kettőből, akkor sokszor csapkod, bár van hogy nem, de amikor sikerül, akkor hangosan felsikolt (kurjant) és vigyorog ;)

Továbbra, is a kedvenc szava az Apa, és most már nem csak "Ada", hanem néha "Aba", de legtöbbször "Apa", vagy "Apaaa".. Ha be van csukva egy ajtó, akkor kérdőn rám néz és kérdezi, hogy "Apa?" (mert múltkor épp becsukta magára Gergő az ajtót). Estefelé egyre többet mondogatja, hogy "Apa-Apa"..
Ma pl. a koraesti alvása előtt mutatott a bejárati ajtóra és mondogatta a fent említett szót és nyöszörgött.. Erre mondtam Neki, hogy "apa később jön, előbb kell aludnod egy kicsit és utána hamarosan jön".. Erre odamászott, a nyakamba borult és rám tette a fejét, hogy Ő most akkor alszik egyet.. át is tudtam vinni és szinte egyből elaludt az ágyában.. cukiiii :)))
Szóval APA a nagy favorit:


Viszont nem csak ez a kedvenc szava most, hanem van egy másik is.. nem tudjuk honnan jött, mi nem szoktuk itthon mondogatni, úgyhogy reméljük csak átmeneti :D:D:D:D.. ez a szó a "Kabbe" :D:D:D
Elég sokszor mondogatja ezt is, és volt egy vicces helyzet, amikor mondtuk, hogy "Lili, köszönj el Apától, mert megy dolgozni!" és erre mondta a kis cuki hangján, hogy "Apa, Kabbe!!" :D:D:D