2013. január 31., csütörtök

Erzsi és Zsuzsi nap

Ma délelőtt Erzsi barátnőnk látogatott meg minket. Ő legutoljára a kiskunmajsai nyári táborban látta Lilit, ami azért nem most volt, így hát persze, hogy nagy volt a változás :)
Lili bemutatkozott Neki, hogy Ő a: Kópé" és azt is mondogatta, hogy Erzsi :)
Felsorakoztatta Erzsinek az összes Babáját és bemutatta, hogy mit kell velük csinálni, ha sírnak ;)


Délután Zsuzsi jött látogatóba:)
Vele azért többször találkozott már Szélvész Kisasszony :) Habár először felvette a morcos nézést, de amint előkerült Zsuzsi kék firkálós füzete..amibe aztán Lili is belefirkantkatott.. előjött a huncut vigyor újra :) Még a sárga pillangós gyűrűjét is megmutatta Neki (köszönjük Vanda..nagy sláger)..


Amikor Zsuzsi indult haza, lekísértük Lilivel és elmentünk a közeli pékségbe :) Overálban gömbvillámként tudnám jellemezni a Leányt ;)

2013. január 29., kedd

Sok Babás Hétvége

Szombaton szabadnapot kaptunk Nagyitól, így már délben elindultunk meglátogatni Zoli és Melinda barátainkat és 2 hónapos kislányukat Hannát :)
Melinda meglepődött, hogy Lili nem jött velünk, de nem ússzák meg Szélvész Kisasszonyt, mert majd megyünk Vele is :)))

Hanna nagyon nyugodt, békés Baba:



Miután Hannát jól megszemléltük, elmentünk Zoli és Judit barátainkhoz, hogy a 3 és fél hónapos Emma Zoét is szemügyre vegyük ;)
Nagyon kis édes, hosszú barna hajú és nagyon nagy Baba :))

Békésen szunyókál míg mi nagyokat hahotázunk mellette :)
 Utána Lindához és Gáborhoz mentünk, hogy ott töltsük az este és éjszaka további részét, mert Lili meg Nagyi csak másnapra vártak minket vissza :))
Linda olyan vacsival várt minket, hogy azért most sokan irigykednének... azóta is sokat gondolok rá :D
Boroztunk, beszélgettünk, filmet néztünk, aludtunk..
Reggel Winny, vagy a kicsi társának hangjára ébredtünk, ugyanis Lindáéknál az egyik szoba 2 Ara papagáj otthona (kb akkora a szoba mint Lilié :D).
Reggel kijöttek hozzánk :) Nagyon édesek :)


Reggeli után haza indultunk, hogy aztán Lilivel felkerekedjünk a legjobb barátnőjéhez, Eszterhez :)
Továbbra is töretlen a szerelem a két csaj között, habár néha kemények is tudnak lenni egymással, de hát ilyen a barátság ;)
Eszter továbbra is nagyon szereti ölelgetni, és most rászokott Lili itatására is :)
Lili már (ha akar) saját maga iszik, de ha a barátosnő úgy dönt, hogy itat, akkor miért is ne :D

Mondom én Barbarának, hogy nem lesz itt gond a kistesóval ha így besegít, ugyanis max 4 hét múlva megszületik Eszter leány testvére, Emma ;)

És hát persze mindkettő igazi csaj :D


2013. január 28., hétfő

Keresztapuék

Még ugyanaznap este látogatóba jött hozzánk Keresztapu és Zoli bátyja, meg Réka, Zoli barátnője.

Lili nagyon nagy pörgettyű volt aznap este, amit az is bizonyít, hogy ez volt az első nap, amikor Lili csak egyet aludt napközben és este 7 és fél órát bírt, míg amúgy olyan 5-öt szokott maximum.

Kezdjük azzal, hogy Zoli etette, ami azért érdekesség, mert Ő szerintem még nem nagyon cumisüvegeztetett gyereket :) Látszólag nagyon élvezte, és Lili is bátorításként nagyon nagyokat vigyorgott rá :))))

 Azért Réka is beszállt:


és nem csak az etetésbe, hanem a fürdetést is Ő vezette le, Keresztapu asszisztálásával :))




Továbbá Keresztapuval volt sok-sok romantika és móka-kacagás:


Vanda és Zita

Kis fáziskéséssel :))) pénteken nálunk járt Zita (Lili eddig egyetlen leány másodunokatesója) és Vanda :)

Zita nagyokat mosolygott Lili láttán, Budai-Bán Kisasszony meg boldogan mondogatta, hogy "Baba", meg néha, hogy "Cita", mert most már finomodott a "Citya" elnevezés :))

Én most először láttam Lilinél, hogy nem szívesen adja oda..illetve elveszi a másik gyerek elé tett plüssállatot, ami az ÖVÉ (korábban nem tapasztaltam ilyet), de azért most sem volt vészes..

Nagyon jól éreztük magunkat mindannyian :)



Mielőtt indultak, Lili odapattant Zita autósüléséhez és megfogta a fogóját és elkezdte hintáztatni Zitát, amit Tőlünk nem látott, csak akkor amikor Zita jópár hónapja volt nálunk... Nagyon édesek voltak :))


2013. január 19., szombat

Kriszti / Peti / Szilvi

Nagy volt a pörgés nálunk tegnap meg ma :)

Tegnap délelőtt Kriszti jött hozzánk :)
Lili eddig csak Neki mondta a nevét (többi családtagon kívül)..
Kezdetben úgy hangzott, hogy: "Cici" :D, de mostanra már kb "Kiszti" :)
Ismét nagy volt a vonzalom, annyira, hogy elaludni is Vele ment ;)



Este Peti barátunk jött látogatóba..sajnos fotó nem készült..
Miután Lili elkezdte bácsizni: "Báci".. inkább megtanítottuk Neki, hogy a bácsi neve Peti :)



Ma Szilvi dúlánkkal találkoztunk végre újra :)
Lili annyira hihetetlenül érzi, hogy Szilvi milyen fontos szerepet játszott az életében, amikor még egészen kicsi volt..annyira édes..
Teljesen megigézi Szilvi..
Mindenkit szeret, de Vele valahogy teljesen más :)) pedig hát azért egyáltalán nem találkoznak sűrűn..


Lilla és Edina

Edina barátnőm kislánya, Lilla 9 hónapos. Már több bejegyzésben szerepelt, ha emlékeztek rá..

A két csaj nagyon különböző, de jól elvannak..kíváncsi leszek, hogy akkor milyen lesz, amikor Lilla is úgy beindul, mint Lili.
Lilla múlt hónapban volt 74 cm..tehát most csak nagyobb lehet..
Lili meg most annyi (és kb 5 hónap van köztük)
Grammokban viszont Lili "nyert" eddig :D

Lili megtartotta azt a "szokását", hogy Lilla hajfürtjeit pödri :D..nagyon tetszik Neki..közben hangot is ad ki :D



Már közösen is játszanak:


Mivel Lilla még kúszik, Lili meg már szalad, nagyon vicces volt, hogy Lili fel alá rohangált, tett-vett, és egyszer csak odaguggolt Lilla elé, oldalra fordította a fejét, és mondta Neki nagy hangon, hogy "Baba"..aztán ment tovább.. és ezt jó sokszor megismételte :D
(pedig hát még Ő is Baba ;) :D)..

Méretek / Szavak / Kópé

Még múlt héten voltunk oltáson, és akkor lemérték Lilit:

Súly: 9830 gramm
Hossz: 74 cm

Mindenféle pózban rajzol..pl így:



Mondja, hogy:
Kópi = Snoopy

és mondja 3 másodunokatesója nevét fényképről:
Milyám= Milán
Minnyó= Nimród
Citya = Zita
Ezeket magától szokta mondogatni, nem én kérdezem..
A fotó ki van rakva a hűtőre..és először azt kezdte mondani, hogy Milyám..ez kb 1 héten keresztül tartott..
én mindig mondtam neki, hogy igen, de nem csak Ő van rajta, hanem Nimród és Zita is.. Így került következő héten Minnyó-ra is a sor és ezen a héten pedig Cityára.
Zitáról kaptunk egy különálló képet is, ami Lili szobájában van..azt külön nézegeti és puszilgatja kerettel együtt :D


Fürdéskor engem is és ha Gergő fürdet, akkor Őt is fürdeti a kezével, mossta a kezünket, karunkat ahogy belóg a kádba..és nekem közben azt is szokta mondani, hogy Baba ;)))


Mivel Gergő anno sokat gyakorolta Vele, hogy "Anya": rám mutatva, "Apa" magára mutatva, és "Lili", Lilire mutatva...azért hogy az én nevemet is kimondja, mert sokáig Apa voltam én is... megmaradt ez a szokás már akkor is amikor kimondta az Anyát... viszont magára mindig azt mondta, hogy: "Apa"..: tehát Apa, Anya, Apa :D A Lili valahogy nem ment :D Viszont mivel nagy Kópé lett a Kisasszony mostanra..szoktuk Neki mondani, hogy "Kópé", és sokszor ha most megkérdezzök, hogy Hogy hívnak Téged, akkor azt mondja: "Kópé" :D
Itt a videó:


2013. január 14., hétfő

Lili Szolnokon..mi Gergővel Hévízen

Ha emlékeztek a Karácsonyi blogomra, írtam, hogy Gergő öccsétől, Matyitól egy hévízi hétvégét kaptunk kettesben, miközben Matyi vállalta :D:D:D, hogy Mama és Dédi vigyáz majd Szolnokon Lilire.

Mát szerda este lementünk Szolnokra, és Pénteken indultunk tovább Hévízre.
Lili már közben sokat mókázott Matyival..és meg is tanulta a nevét: "Batyi" :D



Nekünk nagyon kellemesen telt ez a pár nap: aludtunk, finomakat ettünk, gyógyfürdőztünk, infraszaunáztunk, én voltam külön oxigénterápián is, és voltunk a hévízi moziban (amit mindenkinek ajánlok..mert nagyon retro, de egyáltalán nem fapados..nekünk nagyon tetszett).
Vasárnap délelőtt még ráhúztunk volna egy napot.. de ezzel mindig így vagyunk :D

Mentünk vissza Szolnokra a Kisasszonyért, aki nagyon jól érezte magát..Mama és Dédi kitette a lelkét azért, hogy Lili lelki békéje is rendben legyen :) Megint sokmindent tanult :)

Épp aludt amikor odaértünk, így Mama ébresztette később és amikor kihozta, akkor nagyon édesen ölelgetett minket...és még este is, amikor hazaértünk, folyton az ölembe akart ülni..

Hát igen, ezek szerint nem csak nekünk, hanem Neki is jót tett a kis távolság egy picit :))

Köszönjük szépen Matyinak, Mamának és Dédinek, hogy lehetővé tette ezt a szép hétvégét :)

2013. január 10., csütörtök

Mindent mond

Lili hihetetlen szó-fejlődésnek indult az elmúlt pár napban :)
Tulajdonképpen ha beszélünk hozzá, akkor az elhangzott szövegből biztos kiválaszt egy szót, ami a legjobban tetszik neki, és azt mondogatja hosszan :D:D

Új repertoár:
- paci
- kicsikó (nem véletlenül hagytam ki az s betűt :D)
- kopo (= kopog...sajnos a felső szomszéd épp lakást felújít, így ezt elég sokszor mondja Lili :s :D)
- gyetya (= Apa sok gyertyát gyújt :D)
- néni
- báci (= bácsi.. minden egyes személyre mond valamit, akivel az utcán találkozunk, vagy akár könyvben meglát egy felnőttet)
- kapsssznii (= inkább egy tüsszentéshez hasonlít, amikor széles vigyorral kimondja..mert ez a szó nagyon tetszik Neki :D)
- tettyé (= tessék..ha valamit odahoz, akkor sokszor ezt mondja..mert hát én is ezt mondom Neki, amikor adok valamit)..
- pí (= viziló: a kedvenc plüss állata a születésekor Keresztanyutól kapott viziló :))


- bimbin (= pingvin)


2013. január 7., hétfő

Anya

Nem tűntünk ám el, csak Gergővel full náthásak vagyunk (szerencsére Lili jól van).. és így nem nagyon vagyok gép előtt..

Csodálatos dolog történt tegnap...a kis huncut, aki már legalább 20 szót mond (ha a fél szavak is érnek) és fényképről felismeri Apát, Mamát, Papát, Dédit, Nagyit és Nagyapát..úgy, hogy kis is mondja ezeket..(na jó a Nagyapa helyett is Papát mond)..na szóval ez a kis huncut, tegnap mondta ki először azt, hogy ANYA...juhéééé..
(mert huncut ám: ha kérdezték, hogy hol van anya?, akkor rám nézett és vigyorgott, de ha azt kérdezték rám mutatva, hogy ki Ő?, akkor azt mondta mindig hogy Apa és szinte kacagott :D:D)


2013. január 2., szerda

Énekel, beszél, rajzol ;)

Hogy folytassam a "képességek" sorát - Lili hosszú hetek óta énekel egy saját darabot (mert a szikkom-szikkom ugye csak utánzás, de tudtommal ilyen dalt nem szoktunk énekelni): "Pici-Baba, Babó-Baba, Titi-Titi"....és ennek van egy saját dallama is ;)))

Nagyon megtanulta már azt, hogy: "inni", így most már az etetőszékben való ivásra várakozó nyöszörgések közepedte azt kántálja, hogy: "inni-inni-inni" :)))

Karácsonyra kapott 1 évesnek való zsírkrétát, és íme az első megörökített alkotása:



2013. január 1., kedd

B.U.É.K :)

Boldog és békés új Évet kívánunk Nektek :))

Még jópár nappal ezelőttről lemaradt a fotó a Nagyival és Nagyapával való Karácsonyozásból :)
Lili a baglyos mellényében feszít épp :))




30.-án a Nádai családnál tettünk Karácsonyi látogatást :))
Most kivételesen még annál is többen voltunk, mint szoltunk lenni, mert egy másik több generációs család is részt vett a találkán (szintén Gergő rokonai).
Mi értünk viszont oda leghamarabb, így először Lili teljesen kiélvezhette a Nádai gyerekek körülzsongását, amit látszólag nagyon élvezett :)

Lili kapott egy nagyon tündéri leopárdbőrbe bújtatott kisembert, akit  Tutu-nak hív azóta :)))

A nagy tömegben mindig ránézett valaki Lilire is, de egyszer, amikor a konyhában beszélgettem épp, megláttam, ahogy Lili már megtett pár lépcsőfokot felfelé a szobák felé :)
Ez azért hírérték, mert Lili még sosem mászott fel lépcsőn, se segítséggel, se anélkül, pláne nem úgy hogy senki sem volt körülötte :)) (egyszerűen sosem volt lépcső a környezetben, ahol gyakorolhatta volna).
Akkor már fellelkesültem és lefelé is mászattam, pedig Ő a kezével jelezte, hogy lefelé inkább kézben jönne.. de azt hiszem élvezte, csak először nem tudta, hogyan is kezdjen hozzá :)

Egy másik aranyos dolog, hogy Lili látta Vilit (szintén a távoli rokonságból 3 éves kisfiu) krétával rajzolni táblára a nappaliban és odament, kivett krétákat és Ő is ugyanúgy megfogta és elkezdte satírozni a táblát...hosszú perceken keresztül.. Pont amiatt, hogy hosszan csinálta és nagyon édes volt, megnyugodtam, hogy azért annyira nem kell akkor minden tekintetemmel odafigyelni és egyszer csak már arra néztem oda, hogy a zöld kréta negyede darabokban volt a szájában.. alig bírtam kiszedni, mert olyan picikre rágta már a fogacskáival :D Még jó, hogy IKEAs kréta és Ők is figyelnek a méregmentességre..habár azért megenni nem kéne :D:D:D

Vivivel nagyon jóban voltak :)
A képen látható még a kis Bori, aki  5 hónapos és a távolabbi család legkisebb tagja :)

No, hát ennyien voltunk + a két fotós :)
Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük az élményt :)