Már nagyon régen írtam, mert minden szabad pillanatunkat leköti többek között a lakás-nézegetés, amely amikor meglesz, Gergő alternatív-gyógyászati központja lesz..
Közben nagy változásokon mentünk keresztül, és ha nem a saját szememmel látom, akkor el sem hiszem, hogy milyen hirtelen változhatnak dolgok körülöttünk :)
Lili a bölcsi megkezdése óta (dec2) eléggé kifordult magából, nagyon nehéz időszakon vagyunk "túl"! Nagyon nehezen viselte az "elválást" és nagyon haragudott rám, amiért ott hagyom a bölcsiben és elmegyek.. A bölcsiben is sokat sírt..szerencsére olyan kedves és gyerek-lelkivilágra odafigyelő gondozó nénije van Lilinek (Rozika néni), hogy ebben a nehéz időszakban még wc-re is vitte magával, meg kávézni, meg együtt pelenkázták a többi gyereket..stb. Így valahogy eltelt a nap, de amikor hazaért velem (vagy sokszor már a bölcsiben, amikor öltöztettem) rám zúdította az egész napos felgyülemlett feszültséget, nem lehetett le sem tenni, folyton megijedt, hogy elmegyek, még Nagyival és Papával sem lehetett 1 percre sem egyedül hagyni egy légtérben, mert már félt, hogy otthagyom.. Emellett hisztirohamai voltak (a földön tekergős féle) és ütött, rúgott engem, aki ugye otthagytam őt...
Hát nem volt egyszerű, mint mondjak.. és teljesen át tudom érezni a kis traumáját, a félelmeit, ami szintén nem könnyítette meg a helyzetet..és hát egy 2 évessel még nem igazán tudod megértetni, hogy nem karriervágyból mész el, meg azért mert külön akarsz lenni Tőle, hanem azért mert muszáj, hogy tudj venni Neki inni meg enni...
Szóval így éltünk mi kb január közepéig, miközben persze mindenfélét bevetettünk a kis lelkének gyógyítására, amit csak tudtunk, és most már legalább 2 hete teljesen rendben van minden. A gondozónők is azt mondják, hogy olyan, mintha már évek óta oda járna, már nem kell wc-re is magukkal vinni :D, és Velem is teljesen helyreállt a kapcsolata :))))))) Jól alszik a bölcsiben és már itthon sem ájul el este 7-kor, hanem fél 9-ig virgonc :)
Sőőőt.. 2 pasija is van a bölcsiben :)
Máté: Kezdetben nagyon aggódtam, mert Máté ütötte, vágta Lilit, aki ugye mindig zokogásban tört ki.. Míg aztán rájöttünk, hogy igazából Máté vonzódik Lilihez és ezért csinálja, így lehetett terelgetni Őket kicsit és mára már Máté öleléssel és puszival fogadja Lilit, sőt Rozika néni mesélte, hogy múltkor Máté alvás helyett hátulról rámászott az ágyban fekvő Lilire: "nagy a szerelem": mondja Rozi néni.
Feri (Lili úgy mondja Fenike): vele mindig együtt öltöznek hazafelé (ha én kések 10 percet, akkor valamiért Ferike anyukája is :D). Tegnap Lili a pelenkázón puszilgatta és simogatta Ferikét, aki nagyon szégyenlősen mosolygott, majd amikor már a földön voltak kabátban, akkor Lili odament és meg akarta puszilni Ferit, aki elhúzódzkodott előle (mert szégyenlős), erre Lili rám nézett és szomorú szemekkel mondta:
"Szomorú vagyok!"
Miért vagy szomorú kicsim?
"Mert Ferike nem ad puszit"
Hát nem baj kicsim, attól még szeret, csak szégyenlős!
"Nem, szerintem nem szeret!"..
olyan kis cuki volt, úgy sajnáltam :))) :((

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése