Lili a baglyos mellényében feszít épp :))
30.-án a Nádai családnál tettünk Karácsonyi látogatást :))
Most kivételesen még annál is többen voltunk, mint szoltunk lenni, mert egy másik több generációs család is részt vett a találkán (szintén Gergő rokonai).
Mi értünk viszont oda leghamarabb, így először Lili teljesen kiélvezhette a Nádai gyerekek körülzsongását, amit látszólag nagyon élvezett :)
![]() |
| Lili kapott egy nagyon tündéri leopárdbőrbe bújtatott kisembert, akit Tutu-nak hív azóta :))) |
A nagy tömegben mindig ránézett valaki Lilire is, de egyszer, amikor a konyhában beszélgettem épp, megláttam, ahogy Lili már megtett pár lépcsőfokot felfelé a szobák felé :)
Ez azért hírérték, mert Lili még sosem mászott fel lépcsőn, se segítséggel, se anélkül, pláne nem úgy hogy senki sem volt körülötte :)) (egyszerűen sosem volt lépcső a környezetben, ahol gyakorolhatta volna).
Akkor már fellelkesültem és lefelé is mászattam, pedig Ő a kezével jelezte, hogy lefelé inkább kézben jönne.. de azt hiszem élvezte, csak először nem tudta, hogyan is kezdjen hozzá :)
Egy másik aranyos dolog, hogy Lili látta Vilit (szintén a távoli rokonságból 3 éves kisfiu) krétával rajzolni táblára a nappaliban és odament, kivett krétákat és Ő is ugyanúgy megfogta és elkezdte satírozni a táblát...hosszú perceken keresztül.. Pont amiatt, hogy hosszan csinálta és nagyon édes volt, megnyugodtam, hogy azért annyira nem kell akkor minden tekintetemmel odafigyelni és egyszer csak már arra néztem oda, hogy a zöld kréta negyede darabokban volt a szájában.. alig bírtam kiszedni, mert olyan picikre rágta már a fogacskáival :D Még jó, hogy IKEAs kréta és Ők is figyelnek a méregmentességre..habár azért megenni nem kéne :D:D:D
![]() |
| Vivivel nagyon jóban voltak :) A képen látható még a kis Bori, aki 5 hónapos és a távolabbi család legkisebb tagja :) |
![]() |
| No, hát ennyien voltunk + a két fotós :) |
Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük az élményt :)











