2012. december 24., hétfő

Lili első külföldi útja: bécsi Karácsonyi vásár

Múlt héten hétvégén Sopronban és Bécsben voltunk..
Sajnos eddig nem tudtam képet tenni a bloghoz, így nem is írtam meg..remélem ez most már teljesen megoldódott :))

Szóval, Sopronban szálltunk meg egy szuper Apartmanban (amit mindenkinek csak ajánlani tudunk) és onnan mentünk át múlt hét szombaton Bécsbe a vásárba.
Szerencsére nem voltak mínuszok, viszont esett az eső, így nagyon ki tudtuk használni a Barbarától kölcsön kapott hordozó takarót, mert azon vízlepergető réteg is van, így Lili mit sem érzett az esőből, és 2 órát aludt Gergő hátán a vásárban, míg mi ettünk, ittunk, nézelődtünk :)


Közben beesteledett és egyre többen jöttek a vásárba, és az eső is egyre jobban esett, így miután Lilibe párab beleboxoltak a tömegben és Gergőnek már nagyon össze kellett szorítania a fogát sokszor, úgy döntöttünk, hogy inkább beülünk egy teázóba, de előtte gyorsan felébresztettük Lilit, hogy azért legalább a szép fényeket lássa, amik a sötétedés miatt kigyúltak :)
Nagyon tetszett Neki: mondogatta, hogy Húúúúúú ;)


Még aznap este Sopronban egy étterembe (Pub-ba) mentünk, ami nagyon a mi ízlésünk volt.. és persze ahol ekkora rénszarvas vár a bejáratnál, az csak jó hely lehet :))


2012. december 22., szombat

Új szavak

Leszúrt a Nagyi, hogy miért nem írom Lili minden napi újdonságait.. úgyhogy akkor mostantól több kicsi blog is készül majd.. nem is inkább magunk miatt, hanem, hogy évek múltán visszaolvasva emlékezzünk rájuk :)

Mai 2 új szó:
paci (amúgy eleinte szisza=cica volt az a paci, akire most már helyesen mondja, hogy nem cica, hanem paci)
szikkom-szikkom (énekeltük nagyival a cickom-cickom vagyon-e szép lányom c. dalt és utána Ő is énekelte, hogy szikkom-szikkom...sokszor :D)...



2012. december 11., kedd

Valóra vált álom: Lili és a citrom (videó)

Gergő, Lili születése óta azzal nyaggat, hogy Lili hadd nyaljon már citromot, mert amikor az Öccse kicsi volt, akkor Vele ezt tette, és milyen édes volt, ahogy legörbült a szája :D
Most először engedtem Neki, és hát tényleg valóra vált álom :))

Tényleg nagyon cuki amúgy! Nézzétek meg a videót  :)
Tudjátok, aki nem tudja megnyitni e-mailben, az az e-mail alján lévő "KicsiKincs szóra kell rákattintson, így a blogra jut, ahol meg tudja nyitni.


2012. december 9., vasárnap

Erika és Laci

Tegnap délután nagyváradi ismerősök látogattak meg minket, hogy lássák a híres Budai-Bán Kisasszonyt :)
Nagyon elemében volt a kis Kópé.. folyton vigyorgott és huncutkodott.. Persze, hisz akkora beszélő Babát kapott Tőlük, hogy ráadtam egy Lilire már ici-picit szűk pulcsit, és a Babára jó :D

Erika apukámnak volt a tornásza, és engem 6 hónapos korom óta ismer és kiskoromban is nagyon jóban voltunk, így mondta, hoyg nem bírta tovább, hogy ne lássa a lányomat ;)


Megvan az első kesztyű is, ami nagyon tetszett neki... Mindent simogatott benne és sokszor vigyorogva összedörzsölte a 2 tenyerét kézmosást imitálva ;)

2012. december 7., péntek

Jutka, Öcsi és Ildi (Mikulás nap)

Kezdjünk egy akkor-és-most fotóval, hisz Lilinek ez már a 2. Mikulás ünnepe ;) Azt hiszem van különbség :D


Teljesen jól megérkeztünk Jutkáékhoz.. Lili kb az érkezés előtt 5 perccel ébredt fel :) Picit felfedeztük a lakást, majd elkezdtünk ebédelni. Lili a pépes kaján kívül a levesből (zöldségleves, grízgaluskával) bevágott jópár répát és krumplit, ami annyira tetszett neki, hogy szinte folyton vigyorgott közben :D

Megérkeztek a Mikulások csomagjai is, amit nagy örömmel fogadott.. igaz pl a kis arany színű ajándék-közöző szallag volt egy ideig a kedvenc "ajándéka" ;))))



Öcsi odaadta Neki a telefonját, hogy hadd nyomogassa.. Kéreztem, hogy nem-e baj.. Mondta, hogy dehooogy, hát le van zárva, semmit sem tud rajta csinálni..
Na, ennek az lett az eredménye, hogy ketten telefonáltak, hogy Öcsi miért kereste Őket :D:D:D

Itt már egy régi telefon van a kezében...okulva az előző kis incidensből :)))
Öcsi kipróbálta Lilin, Félix állítólagis kedvenc játékát Náluk.. Piros virágdíszítő kavicsok beszórása, és kiszórása a műanyag tálba :D.. Lili is elvolt vele..mondhatom :D


De a legjobban a nagy kulcs tetszett neki..szerintem ilyet még sehol sem látott, mert nekünk nincs kulcs egyik bútorban sem, és a látogatásaink során sem volt még ekkora "szemet szúró" kulcs.. Nagyon tudományosan próbálta mindig kiszedni, Öcsi instrukciói alapján ;))


A végére kissé elfáradt a nagy pörgésben, és amikor már nagy mosolyok közepedte tette a fejét a párnára, akkor elindultunk haza..

Kissé kalandosra sikerült a hazaút, mert egy max 40 perces utat 1 óra 50 alatt tettük meg a leesett és útra fagyott hó miatt teljesen "leállt" a forgalom a városban. Öcsiéktől az EuroParkig kb 15-el, onna  az Örsig 25-el, és onna haza 5-el haladtunk. Az Örs Vezér téren Lili felébredt (aludt már eleget) és kb 10 perc bootolás és energiagyűjtés után torka szakadtából üvöltött hazáig 40 percet.. ami, rájöttem, hogy jobban bírható ha haladsz is, de így hogy mindenhol körülötted kocsi és nem látod nagyon az előrelépést..hát nem volt egyszerű :s
 Meg is beszéltük otthon, hogy megyünk majd még Jutkáékhoz sokat, de nem havazás és mínuszok közepedte.. :))

2012. december 6., csütörtök

1 éves státusz vizsgálat, Dóri

Tegnap voltunk Lili doktornénijénél az 1 éves státuszvizsgálaton. Ma meg jött hozzánk a védő néni, aki múlt héten csak gyors mérést eszközölt és a beszélgetés mára maradt.

Eredmény:
Súly: 8930 gramm (szemben az augusztusban mért 8800 grammal)
Hossz: 71 cm (augusztusban 69 volt).

További eredmény, hogy Lili imádja az orvosi rendelőt.. persze ha nem betegen mész, akkor nem is rossz ;)
Tele van figurákkal a csempe meg sok más gyerekkel :)) Már kijött a doki néni meg az egész stáb a váróba (a váró nem a folyósón van, hanem az is egy szoba, ahonnan be lehet menni a vizsgálóba), hogy megnézzék, hogy ki sikongat ennyit.. Mert Lili mostanában ha valami nagyon tetszik neki, akkor felsikolt..na most itt nem egy ilyen volt :D:D:D, meg persze minden kisgyerekre többször is hangosan mondta, hogy "Baba-Baba-Baba". Nagyon édes volt :)))


Miután Lili jól meg lett vizsgálva, beugrottunk (kocsival 2 perc) a volt munkahelyemre, ahol szintén nagy körbeajnározáson vett részt a Kisasszony. Most valahogy nem tetszett Neki annyira Sanyi meg Bogi fogszabályzója, mint máskor, meg a kiskutyák élesen ugattak néha, de a Zsuzsa nénitől kapott banán, azért felvillanyozta :)


Délután meg Dóri barátnőm jött el hozzánk és örvendeztette meg Lilit a szép karkötőivel és a "Kukucs" játékkal. Könnyű, mert Dórinak most 3 éves a kisöccse, Zozó, akivel azért tudott gyakorolni eddig :)

A bagollyal ;)


2012. december 4., kedd

Szolnokon

4 napot Szolnokon töltöttünk és Budai-Bán Lili Kisasszony 1 szülinapját természetesen ott is megünnepeltük  :)
Dédi csodaszép szülinapi tortát készített, ami az Ünnepelt túl egészséges-táplálkozás-hívő szüleinek "utasítása" miatt a felnőttek számára szinte fogyaszthatatlan volt, de Lilinek tetszett és egy jó nagy szeletet be is falt belőle :)

Cukormentes, tejmentes, zabpelyhes ;)

..a bizonyíték..
Lili most is nagyon sok ajándékot kapott, amelyek mind nagyon tetszettek Neki /nekünk :)

.."mi lehet még abban az ajándékzacskóban?"..
Egyből ki kellett próbálni mindent :D

Matyi bemutatja, hogy hogyan működik az éneklős maciszerű figura :D

Vasárnap, Advent 1. napján nem maradt el a gyertyagyújtás és az ünnepi ebéd, ami közben Dédivel nagyot mókáztak :)

Mivel a Mikulás idén igen elfoglalt, így már előre lepottyantotta segítői segítségével Lili ajándékát, egy éneklő, táncoló Télapót, akinek a kezét kell megnyomni hogy elkezdjen mozogni és énekelni. Lili ezt pillanatok alatt megtanulta és kis idő múlva már mondogatta is folyton, hogy "Pó".. lefordítom: TélaPÓ! :)
Azóta is nagyon nagy sikere van itthon is.. csak a Kisasszony mostanában akkor szereti bekapcsoni, amikor épp mi kapcsolunk zenét.. Nem hiába..mutatja, hogy Ő is tud ám zenét kapcsolni ;))

Pó-val táncol :)