2012. szeptember 10., hétfő

Keresztanyunál... egy jó nap :)


Tegnap végre meglátogattuk Keresztanyut és Danikát, aki már 3 hetes..
Nagyon jó Baba, 5 perccel az indulásunkig aludt és nem érdekelte, hogy Lili sikongat mellette..
Édes, mert többször nyitott szemmel aludt.. én ilyet még nem láttam.. nagyon cuki volt közben :)

Keresztanyu szerencsére jól van, és míg Gergő lepihent Danival egy szobába egy kicsit, addig egy jót trécselhettünk :) Lili persze távirányítótól kezdve, kábelen át, a puszedliig mindent fogdosott, édes volt.

Amikor végre felébredt Dani, Lili elkezdte simogatni a fejét (szegényre már annyit szóltunk, hogy ne nyomogassa a pici Babákat, hogy úgy látszik megtanulta és Danit már csak simogatta):



Azért egy kis zokni huzogatás még belefért :D

Ezután bementünk Gergő munkahelyére, mert ott várt minket Apuja. Mivel Lili olyan jól aludt a kocsiban, hogy arra sem ébredt fel, hogy megérkeztünk (általában egyből felébred), így Gergő felment, de én meg maradtam és őriztem a kisasszony álmát még vagy fél órán át. Utána meg betettem a hordozóba és irány az onnan 5 percre lévő Corvin pláza, ahol van egy MÜLLER.

 Nekem ez a bolt kb a boltok boltja. Kb a fél boltot meg tudnám venni egyszerre, szerintem isteni hely, és sajnos hozzánk nincs közel (Gödöllő, Vecsés, és Blaha Lujza tér... ezeket ismerem).
Persze nem töltöttünk ott sok időt, mert Lili ébredés után enni szokott, aztán nem akartam túlfeszíteni a húrt. Általában ha akció van, akkor nem jut eszébe, de amint felértünk a Kezelőbe és kivettem a hordozóból, nyomatékosan elmondta a mvéleményét, hogy miért nincs még egy falat étel sem az Ő szájában :D:D
A kezelés után, elvittük Nagyapát az állomásra és mivel onnan 5 perc autóval a Szeráj (Török étterem / gyorsbüfé a Vígszínházzal szemben), Lili meg még top fitt volt, és én régen imádtam ott enni / lenni, ezért gyorsan beültünk :)

Lili élete első sültkrumpliját itt fogyasztotta.. mondhatnom sem kell, hogy tetszett neki:


Szóval, ma ismét nem unatkoztunk :))))



2012. szeptember 8., szombat

3. fog

Tegnap reggelre bújt ki a 3. (igazi) fogacska (azért igazi, mert az első az soron kívüli).
Lassan vége a cuki 2 fogas vigyornak :) de lesz helyette majd 3 fogas :D

Már úgy megszoktuk a 2 fogacskát, annyira édesek ilyenkor a gyerekek:


 Amúgy megint nem érzékeltünk semmi különöset a fogkibújás körül, köszönhetően gondolom a Vandától és Árpitól Karácsonyra kapott borostyán nyakláncnak :)

2012. szeptember 7., péntek

Lili alvásai az első 9 hónapban

Lili kisasszony nagyon édes / mókás pózokban tud aludni és nem bírom, ki, hogy ne mutassak jó párat ;)

Kezdetben:

A születése napján :)

2. napon

Még a kórházban Apa kezeiben :)

Már otthon /pindurként:

Pár naposan.. folytom elbújva aludt :D:D

...bármi tetején ;)

.. bármilyen kicsire összegömbölyödve ;)

.. közben természetesen folyamatosan gondolkodott :D

.. azon hogy milyen jó pihe puha körülötte minden :)


Másokon:




Apával:

Az örök nyugalmi hely :)

Nem esik messze az alma ... :D

Már nagyobbacskán Apa kezében egy előadáson..

9 hónaposan nosztalgiáznak <3

Velem:

(elvileg ez a kép eredendően jól áll, de itt befordul :D)

Bölcsőben:



Hordozóban:


Kocsiban:


Hintaágyakon:

Eszter hintaágyában :)

A popsi égnek áll :D

A kiságy felső szintjén:

Amikor átkerült a bölcsőből kiságyba, akkor mindig magától befordult, hogy kisebb legyen a hely :)

Az örök kedvenc hálózsákot átölelve :D

Hálózsák alatta :D

A hálózsák ölelve :D

 Nagylányosan az kiságy alsó szintjén:

Nem tudom mennyire látszik, hogy az egyik lábfeje az arca alatt van :D:D:D

Béka :)
Természetesen hálózsákkal :)

Zsákom- zsákom, Hálózsákom :)

A védelmező, arcfedő hálózsákkal :D 

2012. szeptember 3., hétfő

Szolnok / Kisújszállás

A hétvégénket ismét Szolnokon töltöttük a szolnoki családdal.
Szombaton meglátogattuk Dédi nővérét Kisújszálláson, ahol többek között Gergő anyuja felnőtt és ahol Gergő is sok időt töltött.
Már nagyon várták Lilit és a Kisasszonynak is nagyon tetszett a hely :)
Többek között azért, mert egy ajtóból csináltak Lilinek csúszdát, amin aztán kedvére csúszkálhatott fel alá :D



Vasárnap átmentünk Dédihez. Ez volt az első alkalom Lilinek, mert általában Dédi jön hozzánk. De úgy tűnik most már mindig mennünk kell :D Lilinek az a lakás egy kánaán :D Nem számoltam, de 100 hűtőmágnes biztos van ott (amiket Lili amúgy is imád) és hát ott van még Gyurika a papagáj, aki nagyon ékes szájú és mellesleg nagyon szép is :)

Beszélgettek :)

Ez még csak az egyik hűtő, a másik nagyon és tetőtöl talpig hűtőmágnessel van tele..
Mondom én.. KÁNAÁN ;)

Ezen kívül, Lili megörökölte Matyi nagybácsi DUPLO-it, amikkel egyenlőre még főleg mi játszottunk, de Lilinek is tetszettek..főleg a figurák ;)

2012. augusztus 29., szerda

Doktornő (9 hó) és a Lakcímkártya

Ma reggel mentünk Lilivel a Doktor nénihez, hogy jól meglesse Lilit. Már 3 hónapja nem látta, és mi már 3 hónapja nem tudjuk, hogy Lili hány cm és hány kg.
Na de most megtudtuk!! Én kellemesen csalódtem, mert azt hittem, hogy van már vagy 10 kg, de nem :D :D



9 hónaposan:
Magasság: 69 cm
Súly: 8800 gramm.

A doktor néni ezen felül semmi különöset nem mondott, csak azt dícsérte meg, hogy Lilinek milyen jó színe van, és abban erősített meg hogy hamarosan áttörik az egyik felső foga..
Legközelebb 1 évesen megyünk, kíváncsi vagyok, hogy akkor majd mi lesz ;)

Hazafelé beugrottunk az Okmányirodába, Lilinek módosíttatni a lakcímkártyáját (az új név miatt). Kicsit nehézkes volt a kezemben 2 pakkal, meg Lilivel és közben töltsek ki csekket, fizessem be a posta pultnál, majd írjak alá papírokat, de megoldottuk és Lili is mindenkinek tetszett a nagy integetések közepedte ;)
Jipííí!! Ezennel elvégeztük a 9 pontból álló lista utolsó feladatát is, melyeket a névváltoztatás miatt kellett elintézni. Most már elvileg Lili minden nyilvántartásban és minden okmányán: Budai-Bán Lili!

2012. augusztus 27., hétfő

Horány és Velence

Szombaton Horányban, vasárnap Gárdonyban voltunk... csak hogy ne unatkozzunk :D:D:D

Horányban Kati és Balázs barátaink nyaralójában voltunk...sokan! Lili nagyon élvezte, pancsizott is a medencében és fitt volt meg vidám :)
Azalatt a 3 perc alatt, amíg Keresztapuval focimeccset nézett, megtanulta, hogy "Góól" és ezt gyakorolgatta egész nap..mindenki örömére, no meg még az esti fektetésnél is is ezt mondogatta párszor mielőtt elaludt ;)))

Keresztapuval integetés közben ;)

Teljesen a figyelem központjában :D

Velencén Ildi nagynéném szülinapjára voltunk hivatalosak. A nagycsaládi összejövetel ezen felül azért is volt különleges, mert most ismerhettük meg a 3 és fél hetes Zitát, aki Lili 4. másod unokatesója és láááány ;)
Érdekes módon Lili nem nagyon vett róla tudomást, ami furcsa, de lehet hogy a pár héttel ezelőtti Kingával (8 hetes) való érintkezés miatt, -ami általában sírással végződött Kinga részéről- vált inkább óvatossá.
De mivel másodunokatesó, Félix nagyobb mint Ő, gondolta, hogy simán kiélheti magát, felkapaszkodhat rajta és laza mozdulattal kiveheti a szájából a cumit.. hát ez sem sikerült túl jól Lili...remek..


de Félix sem volt rest és Ő meg jól nem adta oda Lilinek a mézes madzagon előtte mutogatott autót :D:D


Lili amúgy, mivel nagyon szociális, sajnálta, hogy még nem ülhet asztalhoz a 3 nagy másodunokatesóval:



 ..de nagyon örült, amikor Ők megosztották vele az autóikat, no meg Harold-ot a helikoptert:


Végül sikerült azért fotózkodnunk egyet Zitu másodunokatesóval is:


és persze az egész családdal:


és a végén Félix meg Lili már teljes békében tipegtek az asztal tetején:

2012. augusztus 24., péntek

Keresztlányok és a fali Fa ;)

Ma meglátogattak minket Keresztlányomék, akik mint általában, magyon félénkek, de aztán beindultak és jót játszottak Lili játékaival :D:D



Amúgy összeszámoltam és ma 10-en fordultak meg nálunk ;)))
Nem baj, ez a gyerek is társaságkedvelő lesz :D:D


Éééééés
Kész lett a Boróka által készített fali Fa:

Szuper dolog, nem láttam még ilyet: színes ceruza, és ha rámegyünk vizes ecsettel, akkor festékké változik :)))
Lili már most imádja!!! :))