Vissza kell vonnom azt a kijelentésemet, hogy Lili mászik, mert most már TEPER.. olyan gyorsan mászik, hogy csak kapkodjuk a fejünket. És kimászik simán hozzám a konyhába :D
Apukám bátyja és felesége pár napot szüleimnél töltenek, és ők most látták először Lilit!
Lili egyből megtalálta a hangot Gizi nagynénémmel, olyannyira, hogy az első találkozásuk után, amikor hazamentek, Lili sírógörcsben tört ki.
Tegnap mi mentünk Lilivel szüleimhez, hogy mókázzunk a kertben, és találkozzunk ismét Lacival és Gizivel :)
Lili kismedencét (ami eredetileg homokozó) is kapott, amit jajj de nagyon élvezett, ki sem akart szállni... már olyan volt a lábfeje mint születéskor..
Pár figura is volt azért :D:D
Teljesen meg is volt sértve, hogy végül kivettem, amikor már dőlöngélt a medencében az álmosságtól, és sajnos hosszú sikítások közepedte tudtuk csak elaltatni..
Este viszont békésen aludt a hintaágyon, persze mászásra kész pozícióban :D
Ma Szilvi dúla látogatott meg minket, akitől csodálatos búgó csigát kaptunk. Lili egyenlőre még csak kicsit pörgetve élvezi, de majd eljön az az idő is, amikor nagy búgócsiga bajnok lesz ;)
Szilvivel mindig is jól kijöttek, mondhatni imádja.
Biztos emlékszik rá Lili, hogy mennyire sokat segített nekünk Szilvi, amikor még igazán pindur volt, és a kötődés megmaradt! :)
A nagy mókázás közepedte ;))
2012. június 22., péntek
2012. június 20., szerda
Lili mászik és forog :))))))
Hurrááááá:)))
Már tegnap láttam Lilitől pár mászó mozdulatot a sok felállni próbálkozás közepedte, de ma már biztos... rendesen mászik, és néha persze "MEGPIHEN" egy felállás próbálkozásra, vagy egy 3 perces guggolás :D erejéig, de aztán mászik tovább. Persze még mindig a felülés a kedvenc, és a legnagyobb büszkeséget keltő Nála, de szerintem azért már a mászást is élvezi.
Sőt ma már 3-szor hanyatt fekvésből önszántából hasra gurult, így azt is pipálhatjuk :)))
Pont ma reggel jött a Védőnő (aki múlt héten, amikor a mozgásterapeutával való találkozás közben összefutottunk, még nagyon "ki volt", hogy nagyon nagy baj, hogy már állni akar Lili, de "mást" nem), és a csodálatos mászótechnikát látva, akkora dícséretet adott nekem a gyakorlásért, hogy csak úgy dagadt a mellem :). Pedig annyira nem vittem túlzásba a gyakorlást Lilivel.. de úgy tűnik megtetszett Neki :))

2012. június 18., hétfő
Szolnok, Martfű: strand / babaúsztatás, kölesgolyó
Péntek este lementünk Szolnokra :)
Már nagyon várták Lilit!..
Lili jó későn feküdt és magához képest korán kelt.. így szombat reggel már mentünk is szolnoki nagyival és Dédivel Lidl-be, piacra és Spar-ba shoppingolni ;)
A Spar-ban Lili életében először ült bevásárlókocsiban, amit imádott :)
Délután Martfűre mentünk strandolni :)
Lili aludt egyet a kocsiban, így jó sokáig ébren tudott lenni.. Élmények élmények hátán..
Élete első úszópelusa, fürdőruhája, Babapancsolása és sorolhatnám..
A Baba medencében nagyon jól érezte magát, sokat pancsolt, ahogy én hívom: "pacsált", sok vizet nyelt :D és vigyorgott állandóan :)))
A strandrészen is nagyon tetszett Neki minden, hol fűszálakat vadászott, hol labdázott, hol vigyorgott nagyokat, és elfogyasztotta élete első kölesgolyóját is.. nagyon mókás volt (azóta már többet is evett és egyre jobban megy neki)..
A strandról mi jöttünk el utoljára, de a napnak még nem volt vége.
A szolnoki Tiszavirág fesztiválra mentünk Manóval, ahol a nagy hangzavar és tömeg ellenére aludt egy jó nagyot Apa hátán, de aztán érdeklődve nézelődött tovább :)
Mindannyiónknak nagyon tetszett a Fesztivál.. jövőre is megyünk! ;)

2012. június 15., péntek
Mozgásterapeuta, Kriszti szülinapja és a Mókus
Mára volt időpontunk egy Mozgásterapeutánál (a Védőnő mondta, hogy el kell mennünk, mert Lili már felül teljes biztonsággal és fel akar állni, míg a kúszás teljesen kimaradt, a mászást is csak pár napig gyakorolta és az átfordulás sem gyakori).
Szerencsére nagyon kedves volt a fiatal Hölgy, egyből egy hullámhosszra kerültünk, amikor elkerekedett szemekkel nézett rám a csípőszűrés leletét a kezében tartva, amelyen az szerepel, hogy a Borostyán nyaklánc miatt a gyerekem potenciális veszélyben van.. majd hangos nevetésben tört ki :D
De lényeg, hogy Lilit megvizsgálta és "lazának" találja ;)
Azt mondja, hogy a kúszásra már nem fogom tudni rávenni, de a mászásra kellene. Kaptam egy feladatot, hogy naponta többször vezetgessem Lilit a lábánál fogva kb 2 méteres szakaszon mászó pózban, hátha megtetszik neki, és nem akar egyből felülni vagy felállni majd ;) Meglátjuk..
A hátról hasra átforduláshoz már csak kicsi segítség kell, de a hasról hanyatt az nagyon döcögösen megy, pedig gyakoroltuk mindkettőt már nagyon sokat, kb 1 hónapig..
Hát sebaj, majd gyakorolunk még többet!!
Aminek nagyon örülök, hogy azt mondta, hogy akkor sincs veszve a dolog, ha nem jön össze a mászás vagy átfordulás most, mert akkor majd oviban kell olyan feladatokat gyakoroltatni játékkal egybekötve, amikor sokat mászik, kúszik, és gurul!!.... szerintem ezzel nem lesz gond a kis energiabomba Kisasszonnyal ;)
Tegnap lett Lili "nővérkéje" 22 éves.. juhéé, ezt is megértük.. innen látszik, hogy mennyire öregszem :D
Sajnos csak ma tudtuk felköszönteni, de így is jól sikerült :)
Lili egy közös-fotós bögrével lepte meg Krisztit, aminek persze nagy volt a sikere:
Továbbá tegnap este találkoztunk barátainkkal, akiknek igazi amerikai mókusuk van.
Érdekes módol Lilit úgy tűnik egyenlőre, hogy a kutyusok hidegen hagyják, de Süti mókus nagyon tetszett neki, még meg is simogatta. Mondjuk Süti épp már aludt volna és hírtelen sokan lettünk, úgyhogy kicsit megijedt, de Lilinek biztos nagy élmény volt ;)
Miután Süti mókus nyugovóra tért, Lili ismeretséget kötött Pegazussal és Zebrával (ezek már plüss kivitelben voltak) és nagyokat mókázott velük..

| Bemérik egymást Sütivel :D |
Miután Süti mókus nyugovóra tért, Lili ismeretséget kötött Pegazussal és Zebrával (ezek már plüss kivitelben voltak) és nagyokat mókázott velük..
2012. június 14., csütörtök
Keresztanyu, Húúúu és Foci EB
Tegnap meglátogatott minket Keresztanyu, akinek egyre nagyobb a pocakja Dani Babával :)
Sajnos fotót elfelejtettünk készíteni, de majd hamarosan pótoljuk ;)
Lili nagyon elemében volt.. Keresztanyuval amúgy is nagy az összhang mindig! A találka végén még meg is simogatta Danikát, és mondta, hogy "Várlak nagyon!"..
Van Lilinek az a kedvenc örökölt zöld kiskönyve, amiben a méhecskét és más gombokat lehet nyomogatni és azok különböző hangot adnak... Na most eljutottunk oda, hogy azon a lapon, amin a méhecske azt mondja, hogy "HÚÚUU", azon azt gyakorolja Lili, hogy megnyomja és a méhecske kimonja az említett "szót" és Lili utána közvetlenül szintén kimondja ugyanolyan hangsúllyal, hogy "Húúuu" és egy megy perceken keresztül :D :D
Nagyon édes :))
Tegnap este Kocsmázni vittük Lilit ;) :D
2 éve, amikor Gergővel összeköltöztünk, akkor aznap, hogy ünnepeljünk, sétáltunk egyet a környéken és betértünk a "Black Cat" Kocsmába (a nappalink ablakából is látszik) és ettünk egy nagyon finom pizzát. Most úgy döntöttünk, hogy megünnepeljük a 2 éves együtt lakásunkat és elmentünk Lilistül is ugyanoda.. megrendeltük a pizzát, majd amíg az elkészült, sétáltunk egyet.. A pizza ismét nagyon finom volt és ismét Foci EB ment a nagy kivetítőn, mint 2 évvel ezelőtt ;)
Lili nagyon élvezte (amúgy nagyon kultúrált hely és természetesen cigi füst mentes) és mind a pultosok, mind a foci bajnokságot néző férfiak el voltak alélva Tőle :)
Íme a bizonyíték:

2012. június 8., péntek
Eszter és Barbara, Felülés
Kis fáziskéséssel írom (köszönhetően a szerda/csütörtöki utaztatós 3-as tanfolyamomnak):
Kedden Eszter és Barbara látogatott meg minket. Már nagyon vártuk a találkát, habár Eszter szülinapján találkoztunk, de ott ugye millió Baba és felnőtt volt, így nem tudtak a lányok sem és mi sem csak egymásra koncentrálni.
Anya tervez, Lili végez :D:D Mostanában Lili délelőttönként alszik sokat, van hogy 2-3 órát, így mondtam Barbaráéknak, hogy nagyjából mikor jó, ha jönnek.. de persze most pont nem :D így alakult, mert Lili kb 35 percet aludt, így mire Ők ideértek, Lili kb 2 órája volt fent (amennyit általában ébren bír), de így, hogy jött két érdekes ember.. sőt az egyik kisebb fajta, mint a megszokott felnőttek :D, ezért Lil úgy tűnik, hogy extra energiát kapott és ráhúzott még 2 és fél órát, tehát összesen 4 és fél órát volt fent :)
Nagyon tetszett Neki Eszter, meg persze Barbara is :)
Eszter közben kicsit szétszedte a lakást :D, aminek még örültem is, mert Félix is meg Eszter is segítenek abban, hogy amikor rámolnak nálunk, megfigyeljem, hogy miket kell majd eltennem, mire Lili is rámolós lesz :D
Eszter mielőtt hazamentek már annyira megbarátkozott Lilivel, hogy többször simogatta és ölelgette is Őt..Lili meg nézett nagy szemekkel :)) nagyon édesek voltak :))
Felülés:
Tegnap Lili többször felült magától mászó pózból ülésbe :) És amint ül, olyan édesen boldog :) Vigyorog, meg csapkod és látszik rajta, hogy boldog, hogy ül :)
Kár, hogy mi felnőttek már elfelejtünk örülni egy ilyen egyszerű dolognak, hogy pl ülhetünk.. :)

2012. június 4., hétfő
6 hónapos státusz, Vanda és Öcsiék
Múlt hét vége felé írtam egy nagyon jól sikerült blogot, de mielőtt közzétehettem volna lefagyott a gép és az írásom odaveszett :s Ilyen részletességgel nem írom újra, csak néhány adatot írok le a 6 hónapos státusz vizsgálatról:
súly: 7600 gramm
hossz: 64 cm
Egy 6 hónapos fotó a magát evés közben is önállósító Budai-Bán Kisasszonyról:
Továbbá a csípő szűrésen közölték velem, hogy a gyermeket potenciális veszélynek teszem ki, mert borostyán nyakláncot visel :D Mire elmosolyodtam, idegesen megkérdezte a doktor nő, hogy "ezen anyuka még vigyorog??!" és beírták Lili CSÍPŐszűrő lapjára, hogy a gyerek potenciális veszélynek van kitéve :D
Ilyenkor szerencse, hogy nem Gergő viszi a vizsgálatokra Lilit, mert akkor azt hiszem a doktor nő lett volna kitéve potenciális veszélynek :D:D:D
Vanda látogatott meg minket ma. Lilivel másodjára találkozott.. az első alkalom kissé kurtára sikeredett, de ma annál többet tudtak mókázni! Vanda nagyon jól néz ki, és a pocakban lévő Zitu Baba is biztos nagyon jól érzi magát odabent, legalábbis valami ilyesmi hírt súgott fülembe Lili, aki már nagyon várja, hogy a másodunokatesói között legyen egy másik lány is ;) :D
Miközben mi Vandával és Lilivel jól elcsevegtünk, játszottunk, addig Öcsi és Jutka serényen szerelte Lili szobájában a keretet Lili naaaagy ágyára, hogy majd amikor Lilinek már még jobban megy a mászás, akkor az ágyon tudjon maradni míg én kiszaladok egy zsepiért..stb.. :D
Íme az ágy:
Továbbá a fürdőszobába is szereltek egy polcot, amire majd a vegyszereket tesszük, hogy Lili keze tájékába ne kerüljenek :))
Sajnos Boró képét már nem kikerült feltennünk, mert Lili közben elaludt, de majd csak felkerül az is valamikor ;)
Nagyon köszönjük Öcsinek a sok sok fáradozást, és persze Jutkának is a sok segítséget!

| a menü: Sütőtök-Alma |

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)