2012. április 9., hétfő

KeresztApu

Keresztapu jött látogatóba és örvendeztette meg Lilit ma ;)

Puszii és a kacér mosoly ;)

Móka és kacagás :D

..boldogság..

Húsvét Szolnokon

Szolnokon töltöttük a Húsvétot (illetve Szombaton és Vasárnap voltunk ott). Lili eddig csak egyszer aludt máshol, azt is nagy toporzékolás közepedte fogadta a Kisasszony ;)
De, ahogy másban is, ebben is kezd felnőni a Manó!! Mondhatni semmi gond nem volt az altatása körül (szolnoki nagyi és nagypapa is erősen besegített) és az éjszakát is ugyanolyan szépen végigaludta az utazóágyban ;) Nagyon büszke vagyok rá, olyan nagyLány már!

Nagyon jól éreztük magunkat, Lili szinte végig mosolygott, a nappaliban lévő kihúzott kanapén folyamatosan kúszni próbált, ami sikerült is neki, csak épp tolatott folyamatosan, és kis híján átfordult. A mozgásfejlődése most nagyon beindult szerintem. A lábai meg sem állnak :) Szopizás közben is rugózik a lábaival és amint hanyatt fekszik, egyből felemeli a 2 lábát és megfogja mindkét kézzel ;)

Én is végre nyugodtan tudtam enni és pihenni... habár itthon is sokat van nálunk Anya, de valahogy mégis egy nagy rohanás van mindig.. mondtam is Gergőnek, hogy értem már, hogy Klánban élni miért lehetett olyan jó :)

És íme néhány fotó:

Nagyival, aki el van bűvölve ;) 

Dédivel a Nádai Évitől kapott Húsvéti ruhában ;)

Borónak hol a körme tetszett, hol a karkötőjét szerette volna a szájába venni ;)

Húsvéti pihenés a csoda-pötty ruhában ;)

Húsvéti móka Anyával ;)

2012. április 5., csütörtök

Zsuzsi és a sapka

Ma délelőtt Zsuzsi barátnőm jött látogatóba (ő még a kórházban láttam Lilit, meg egyszer amikor aludt). Lilinek természetesen nagyon tetszett az új látogató, de még jobban Zsuzsi új barátja, akit Lili nagyon kiszemelt magának ;)



Továbbá Kriszti visszahozta a most már "Lili" névvel ellátott sapkát, ami nagyon tetszik nekünk ;) Köszönjük!

2012. április 2., hétfő

Amit nem szabad elkiabálni ;)

Elnézéseteket kérem a felcsigázás miatt, mert pár napja sejtelmes voltam, de nagyon örültem valaminek, viszont egy alkalom után nem mertem még beszámolni róla ;)
Vanda nagyon édesen izgult, hogy mi lehet és már az a gondolat is eszébe jutott, hogy jön a kistesó, de neeeeeeeem :D:D az maximum április elsejei viccnek felelne meg :D

Szóval Lilit újabban nem ringatva altatom, hanem beteszem a bölcsőbe, énekelem ugyanazt mint ringatáskor, simogatom a hátát és néha ringatom a bölcsőt! 

Előtörténet:

A pesti Nagypapa szerdán míg én mosogattam, de Lili már sírt, hogy fáradt, egyszer csak letette a nagyágyra, simizte a hátát és énekelte neki, hogy "Tente Baba Tente", és Lili elaludt! (Hú ezen már meglepődtem, de folytatódott a meglepetések sora)

Csütörtökön a szolnoki Nagyi vitte el altatni Lilit és a nagy sírás után hallottuk, hogy egyszer csak elcsendesedett. Nagyi mesélte, hogy addig sírt, amíg a kezében ringatta, de ahogy betette a kiságyba, megnyugodott és elaludt! (ez ismét megdöbbentett minket!)

.. de hogy fokozzam...

Pénteken délelőtt Gergő itthon volt és vártuk Ágit. Lilit letettem a nagyágyba, ahol nagyon jól elnézelődött és többször megpihent alvó pózban, aminek én nagyon megörültem és kimentem szólni Gergőnek, hogy Húúú megpróbálom Lilit most úgy elaltatni, ahogy a Papa és Nagyi tette. És és és és mire visszamentem Lilinek be volt csukva a szeme és aludt! wáááááá
Mondhatom, nagyon lelkes lettem és a következő altatásnál megpróbáltam a "lehetetlent": betettem a bölcsőbe és ott próbáltam altatni, és ment!!!!!!!

Szombat / Vasárnap és Ma(eddig) úgy alakult az altatás, hogy a délelőtti altatásnál Lilit beteszem, nézelődik picit, énekelek, simizem és egy MUKK nélkül elalszik. A következő altatásnál már pityereg, de elalszik és az az utáninál és az estinél annyira tombol, hogy szombaton 40 perc után kivettem, mert már szinte fulldoklott a köhögéstől és tegnap meg 20 perc múlva kivettem.. Tudom, ilyenkor következetesen mindig ott és úgy kell altatni, de hát mit csináljak egy 40 perce tomboló kisasszonnyal?!
De elindult egy folyamat (és ugye a délelőtti altatások szuperül mennek) és ez nagyon jó!!!!!

Íme az édes deden alvó Lili <3

2012. április 1., vasárnap

Tüköm-tükröm mondd meg nékem.. ;)

Igazi csaj: nagyon tetszett magának a kis sminktükörben ;)

Nagyi szülinapja

Jutkávak és Öcsivel
A pesti Nagyi szülinapja, habár csütörtökön volt, a "buli"-t ma tartotta. Jutka, Öcsi, Lili és én mentünk (Apa sajnos dolgozott)..
Lilinél éppen tápot váltottunk és nem számítottunk arra, hogy ez az új sokkal sűrűbb a réginél, és arra sem, hogy a reggeli adag is megfekszi már a kis gyomrát, így sajnos annyira azért nem volt jókedvű, habár szerintem így sem panaszkodhatom ;)
Szerencsére otthon már fájdalom nélkül tudott újra enni :)))


Cukim ;)
A bűszke nagyszülőkkel   

Egymásra találtak ;)

Tegnap a Nádai Családot látogattuk! Lili alvása szempontjából mindig macerás hosszabb útra elindulni, mert akkor nem alussza ki magát, de otthon sem ülhetünk mindíg és már nagyon vágytunk hozzájuk!

Noémi és Bazsi egyből pártfogása alá vette Lilit, de főleg Noémivel alakult ki a nagy szerelem :) Nem csoda, hiszen Lili, Noémi Babaruháit örökölte, így biztos érzi, hogy kinek lehet Hálás értük!

Íme pár fotó:

Rolcsi, Noémi (kezében Lili babájával) és Bazsi körülvették Lilit, akin látszott, hogy jól esik neki a rajongásuk ;)     

Imádták egymást ;)